Az én történetem
Amikor megkérdezi tőlem valaki, hogy miért is lettem fodrász, gyakran lepődnek meg a válaszon. Ugyanis eszembe sem jutott, hogy az legyek.
Visszagondolva nagyon örülök, hogy így alakult, mert sokat tanultam az ide vezető úton.
Az élet általában nem egy egyenes vonal, tele van elágazásokkal, ám hiszek abban, hogy minden esemény, minden fordulat a végén áldássá válik, még ha először nehézséget is jelent. Sorsunk sokszor másként alakul, mint ahogyan terveztük, ez alól én sem voltam kivétel.
Szerencsére Isten vigyázó szeme kísért és kísér ezen az egyedi, életnek hívott, utazáson.
Mindig is úgy gondoltam, hogy a választott hivatásom a zenéhez fog kapcsolódni. Kislánykorom óta napjaim elválaszthatatlan része az éneklés és a hangszeren való játék.
Csellóztam, furulyáztam, játszottam nagybőgőn. A népzene volt a szívemnek igazán kedves terület, kórusban énekeltem és néptáncoltam is. A gyökereink, őseink zenéjére dobbant meg igazán a szívem.
A zenei pálya várt engem
Ezért, amikor eljött a pályaválasztás ideje, nem volt kérdés, hogy olyan iskolát keresek, ahol magas szinten tanulhatok a zenéről, zenélésről.
14 éves voltam, amikor kinéztem azt az intézményt, amely a legjobb volt, ahonnan olyan művészek kerültek ki, akikre felnéztem. Egy hely, ahol csupa hozzám hasonló zenerajongóval tanulhatok együtt, akikkel megoszthatom a dallamok és ütemek iránti lelkesedésemet.
Ezzel a vágyammal azonban nem voltam egyedül, mert háromszoros túljelentkezés volt a középiskolába, így a kitűnő tanulók közül válogathattak.
Mivel az én átlagom, ha nem is nagyon, de azért elmaradt a színjelestől, attól tartottam, hogy semmi esélyem nem lesz bekerülni. Szerencsére a kamaszok lelkesedése fűtött, így nem adtam fel, és úgy döntöttem, hogy még a felvételi előtt írok az iskolának.
Mivel ez sok éve történt, nem tegnap voltam 14 éves, ezért papírt és tollat vettem elő, és bizony nekiálltam írni egy igazi levelet.
Meséltem nekik arról, hogy a zene nemhogy az életem része, de a lelkem egy darabja is, az érzelmeim kifejező eszköze. Megosztottam velük, hogy a Muzsikás és Téka együttesektől tanultam zenélnii, hogy számos rangos helyezést értem el versenyeken.
Szerettem volna valahogy tudatni velük, hogy annak ellenére, hogy nem vagyok a legjobb tanuló, a zene iránti szeretetem kimagasló.
A döntés
Postafordultával érkezett is a válasz, hogy a tehetségem és lelkesedésem miatt külön meghallgatnának engem a felvételi után, és ha tényleg igazi tehetség vagyok, akkor kivételt is tennének velem. Emellett azt is említették, hogy nincsenek könnyű helyzetben, mert a tanulmányi átlagom a feltételként megadott szint alatt volt. (4,5 volt a minimum, én 4,0 körül jártam).
Nagyon szomorú lettem, mert hiába éreztem magam megtisztelve, hogy egy ilyen nagy nevű iskola válaszolt, és kaptam is tőlük egy lehetőséget, de féltem, hogy nem sikerül majd a vizsgám.
Ezért úgy döntöttem, hogy mégsem megyek el felvételizni.
Sokan nem értették döntésemet, hiszen még a levelemre is kaptam választ, tényleg lett volna esélyem bekerülni.
Két dolog tántorított el. Egyrészt, hogy a kitűnő tanulók mellett annyira gyengén szerepelek majd, hogy nincs az az elhivatottság a részemről, amely meggyőzné őket arról, hogy nekem is a tanulók között a helyem.
A másik dolog pedig, hogy ha sikerül is, nem szerettem volna a leggyengébb diák lenni az osztályomban.
Ott álltam 14 évesen, sirattam az elveszített álmomat, annak az életnek a lehetőségét, amelyet megálmodtam magamnak, és fogalmam sem volt, hogy hogyan tovább. Mérges voltam magamra, hogy meg sem próbáltam és azon is rágódtam, hogy vajon jó döntés volt-e esélyt sem adni a zenei tanulmányaimnak.
A hitem segített át ezen az időszakon, mert hiába éreztem egyedül magam, de nem voltam magányos: tudtam, hogy Isten mindig figyel rám.
Az életem során mindig segített megőrizni a bizalmamat a nehéz pillanatokban is, hiszen tudtam, hogy sosem vagyok egyedül az élet viharában.
Isten akkor sem, és azóta sem hagyott magamra, soha. Szeretetét és támogatását a körülöttem élő emberek segítségével fejezte ki. Akkor édesanyám kapta ezt a szerepet.
Mivel a zeneiskola már nem volt a lehetőségeim között, nem is igazán törődtem vele, hogy mi lesz velem.
Ebben az érzelmi hullámvasútban létezve kellett leadnom a felvételi papíromat, amelyet végül anyukám töltött ki. Nem is figyeltem, hogy mit írt rá, annyira el voltam foglalva a lelki sebeim nyalogatásával.
Mielőtt leadtam az űrlapot az iskolában, csak rápillantottam, hogy tudjam, hova is jelentkeztem, és láttam, hogy a zalaegerszegi fodrásziskola neve áll rajta.
Fodrász?!
Soha nem gondoltam erre korábban, eszembe sem jutott ez a lehetőség.
Felvettek.
Az iskolában először furán néztek rám, mert én voltam a lány, akinek nevében az anyukája jelentkezett, de hamar látták tanáraim, hogy ügyes vagyok, így ebben az új világban is megtaláltam a helyemet.
Hamar megtapasztaltam, hogy ezen a területen is kibontakozhatok.
Művészlélek lévén, az alkotás mindig is része volt az életemnek. Nemcsak énekeltem és táncoltam, hanem magam varrtam a ruháimat, terítőkből készítettem táskákat. Így nem kellett sok idő, hogy felismerjem, fodrászként tökéletes helyre kerültem ahhoz, hogy kiéljem a kreativitásomat.
Felismertem, hogy fodrászként is hatással lehetek más emberek életére. Sőt, mivel a fodrászmesterség soha nem csak a munkám volt, hanem a hivatásom is, ezért megtapasztaltam, hogy a kreativitásommal és az emberekkel való kapcsolódás képességével, én is képes vagyok álmokat megvalósítani.
Ez a szakma megadja nekem a folyamatos tanulás és a közvetlen emberi kapcsolatok megélésének a lehetőségét. A saját szalonomat is én rendeztem be, én találtam ki a színeket, a bútorok tervezését, elhelyezését.
Mélyen hiszek abban, hogy Isten szelíden vezet minket a helyes irányba, ezért minden eseménynek megvan a maga célja és üzenete az életünkben.
Hálás vagyok minden kanyarért és kihívásért, amelyek az én történetem részét képezik.
Mi történt a zenével?
Azóta is az életem szerves része. Pár évvel ezelőttig még rendszeresen játszottam nagybőgőn. Omega rajongóként az elmúlt 30 évben egyetlen koncertet sem hagytam ki, és gyakran látogattam el táncházakba is.
Szerencsére a kislányom is örökölte a rajongást a zenélés, éneklés iránt, így most őt kísérem énektanárhoz, koncertekre, rajta keresztül napi szinten van jelen a muzsika az életemben.
Ha úgy tűnik, hogy semmi közös nincsen a zenei vagy a fodrász életútban, egy valamit biztosan megtaláltam. A kreatív önkifejezés lehetőségét.
Lehet, hogy nem azzal az eszközzel, amivel először gondoltam, de végül a művészet helyet kapott az életemben.
Szeretettel várlak szalonomba!
Bejelentkezés: +36 70 619 9633
