Ebben a hónapban az egyik kedves vendégem, Gabi írt a blogra. Nemrég Spanyolországból jött el hozzám, én pedig kértem, hogy írja meg a véleményét.
Vajon megérte 2000 kilométert utazni egy festés és hajvágásért?
Nem kattintásvadász cím, mert valóban legalább ennyit utaztam Gabihoz. Sőt többet is, ha a Budapest-Nagykanizsa utat is beleszámítom.
Ugyanis Valenciában, Spanyolországban élünk, és a gyors hazalátogatásom során útba ejtettem Gabi szalonját is.
És hogy miért vállaltam be, hogy Budapestről még 3 órát oda és hármat vissza utazok? Egy hajvágásért?
Ez volt a férjem kérdése, amikor mondtam neki, hogy milyen messzire megyek fodrászhoz. Lehet másban is felmerült ez, így össze is foglalom, hogy miért is érte meg.
Aki ismeri Gabit, neki nem kell magyarázni. Akik esetleg nem, nekik álljon itt a beszámolóm!
Az elmúlt közel egy évben nem voltam fodrásznál, mert semmilyen nyelven nem sikerült elmagyaráznom, hogy milyen hajat szeretnék. Amikor már magyarul sem sikerült, akkor feladtam. Állandóan rövidebbet vágtak, mint szerettem volna, és hiába kértem, hogy természetes esése legyen, valahogy mindig egy beállított és felnyírt frizurával távoztam.
Festést már nem is mertem kérni, mert féltem, hogy nagyon más hajszínnel megyek haza, mint szerettem volna.
A kívánságom mindössze annyi volt, hogy legyen éppen válligérő, elöl kicsit hosszabb, hátul rövidebb. Egy hosszabb bubi fazon, de ebből a hosszabb szó valahogy sosem ért eddig célba.
Egy közös ismerősöm által ismertem meg Gabit és léptem be a csoportjába. Ami nagyon szimpatikus volt azonnal, hogy érezni lehet rajta a törődést, hogy ez tényleg nemcsak egy munka a számára, hanem a hivatása.
Mostmár személyes tapasztalatom alapján is mondom, hogy az igazi specialitása maga az EMBER, a fodrászat pedig az az eszköz, az a képesség, amelyet azért kapott, hogy így támogassa, segítse a vendégeit.
A szalon egy szép, tiszta, világos centerben van Nagykanizsán, tulajdonképpen akár Budapestről is könnyen meg lehet közelíteni, mert közvetlen gyorsvonattal 3 óra alatt, de autóval már 2 óra alatt is ott lehet lenni. Aki viszont helyben vagy a közelben lakik, nekik muszáj felkeresni Gabit, mert végre tényleg azt kapják, mint amit elképzeltek. És nem kell feleslegesen fizetni egy olyan frizuáért, aminél alig várjuk, hogy végre lenőjön.
Maga a fodrászat berendezése nagyon otthonos, a piros és fekete szín, a kedves emlékek, képek, fotelek, díszpárnák adják a harmonikus érzést és azt, hogy olyan, mintha csak egy régi ismerőshöz ugranánk be. Ha nem kedveled a hangos, zsúfolt szalonokat vagy utálod amikor a fejed fölött megy a pletyka, akkor Gabinál jól fogod magad érezni. Sokkal nyugisabb, kellemesebb nála a hangulat.
Mivel tudtam, hogy a távolság miatt nem tudok bármikor bejelentkezni, ezért több szolgáltatást is kértem.
A hajvágás és festés már nagyon esedékes volt, és mivel tudtam, hogy Gabi foglalkozik fejbőr- és hajvizsgálattal is, ezért kihasználtam, hogy mindent egyben, egy helyen megcsinálhatunk.
A hajvizsgálatot a nagyon hamar zsírosodó hajam miatt kértem, és szerettem volna, ha megnézi, hogy valóban jól látom, hogy a fejtetőn ritkul a hajam vagy csak beképzeltem.
Átfésülte a hajamat, megnézte a fejbőrömet majd a kamerával is pontosan ellenőrizte. Mivel tudja, hogy a fejbőr mely része mely testrészünkhöz kapcsolódik, kikérdezett a tüneteimről és adott tanácsokat: hogy mit tegyek hajmosás előtt (sós-olívaolajos masszázs), esténként (inhalálás, hogy a felső légutakat tisztítsam) és ajánlott egy terméket is, a NatureFeature haj boost szérumját.
Mivel a hajhullásom nem vészes, ezért könnyen fel tudom venni vele a harcot.
Ezután jött a hajvágás.
Meglepődtem, hogy nem a festéssel kezdtünk, mert mindenhol így szokott lenni, de azt mondta, hogy ő akkor tud színben gondolkodni, hogyha már látja a formát.
Én pedig nem is kukacoskodtam, hagytam alkotni a mestert. Tényleg lehet minden szakmát művészi szinten végezni!
Mivel tudom, hogy Gabi nem dolgozik kép alapján, így nem is próbálkoztam annak a segítségével megmutatni, hogy mit szeretnék. Tartottam tőle, hogy nem tudom majd elmagyarázni jól, de mivel eddig a kép alapján sem sikerült a legutóbbi 3 fodrásznak eltalálni, hogy mit szeretnék, így gondoltam nem veszíthetek sokat.
Nem is kellett neki sokat mondanom, mert valahogy ráérzett arra, hogy mit szeretnék. Áll alá érő bubi frizurát kaptam, amibe nyugodtan belekaphat a szél. Laza, könnyed frizura, egyszerű kezelni és szépen tartani.
Ezután tértünk rá a színre. Szerettem volna egy szőkésbarna, melírozott frizurát, de Gabi nagyon okosan lebeszélt róla. Mivel több különböző otthoni festék maradéka volt a hajamon, és a vörös pigmentek nagyon erősek voltak (kifakult mókusszőr színről indultunk), azt javasolta, hogy először tegyül rendbe a színét, legyen egységes, és inkább később váltsak melírra.
Milyen igaza volt!
Olyan keveréket kaptam, amely a sötétszőke és egy erős anti-vörös festéket tartalmaz, amelyből a kémia titkainak hála egy kellemes középbarna hajszín sikerült. Pont amilyen az eredeti hajszínem is. A legjobban az tetszik, hogy nem lett túl sötét a végeredmény és nagyon természetes a színe.
Miután letelt a festék hatóideje egy különleges samponnal, a Metal detoxxal mosta meg a hajamat. Ez egy olyan mélyen tisztító és ápoló sampon, amely eltávolítja a hajban lerakódott fémet, ezáltal selymesebb és finomabb lesz a haj.
Annyira jó érzés volt hazafelé az úton az új hajamat viselni. Tényleg igaz, hogy ha az embernek rendben van a frizurája, sokkal magabiztosabbnak érzi magát és a megjelenésen is rengeteget dob.
Nagyon örülök, hogy eljutottam Gabihoz, mert az egész élmény egy kikapcsolódás volt. Annyi figyelmet szentelt nekem, hogy tényleg úgy érztem magam, ahogy a szlogenjében is szerepel:
Nemcsak a hajad szépül meg, hanem a lelked is megújul!